Miért jó a pocsolyában dagonyázni?

Sokat gondolkozom azon, hogy vajon miért élnek emberek évekig szorongató, szeretet nélküli, kilátástalan élethelyzetben? Miért hagyják, hogy párkapcsolatuk kihűljön, beszélgetéseik párjukkal már csak a gyerekekről, és az időbeosztásukról szóljon, miért nem beszélnek egymással őszintén, mindenről? Miért nem próbálnak meggyógyulni lelki eredetű betegségeikből, vagy miért söprik problémájukat a szőnyeg alá?

Persze tudom, hogy mindez nem ilyen egyszerű, vannak, akik úgy érzik, nincs lehetőségük, módjuk, vagy eszközük a változtatáshoz. Azt tapasztalom, hogy az ilyen típusú emberekkel nem is lehet őszintén beszélgetni életük fájó pontjáról, mert vagy észre sem veszik, vagy elhessegetik tudatukból azokat. De azért annyit észlelnek, hogy nem jó nekik a bőrükben. Valamilyen pszichológiai előnyt, nyereséget kapnak cserébe szenvedésükért. Például az idősödő, magányos ember, ha szerez egy jó kis betegséget, rengeteg figyelmet kaphat orvosaitól, betegtársaitól. Az alacsony, és alacsony önértékelésű férfi, nők tömegeinek elismerő pillantásait gyűjtheti be, ha vadi új BMW-vel hasít el a konditerem előtt. Még sorolhatnánk a bonyolultabb és persze nem tudatos látszat előnyöket, melyek személyiségünk gyenge pontjairól próbálják figyelmünket elterelni.

Ezektől csak ideig-óráig érezhetjük jobban magunkat, a fejlődésben, gyógyulásban nem segítenek.

Mi lenne, ha a jelen pillanatot ki tudnánk merevíteni, és életünk végéig ebben kellene maradnunk? Úgy, ahogy most élünk, most érzünk. Kibírnánk?

Talán, még azok is, akik nem keresnek valódi megoldásokat problémájukra, várják, hogy egyszer csak elmúlik, valami történik, vagy valaki tesz valamit, amitől megváltozik a jelenlegi helyzet. Nem akarnak ők örökké így élni.

Lehet, hogy cselekvésre képtelennek érzik magukat, vagy talán a változással járó, önmagukkal való szembesüléstől félnek. Az ezzel járó fájdalmat szeretnék elkerülni. Talán félnek önmaguktól, környezetük reakcióitól, az ismeretlentől. 

Rossz hír: Az önismereti munka fájdalmas. 

És? A szülés is, mégis csináljuk. Ez is egyre könnyebb lesz. Csak hosszabb. Egy kis fájdalomba senki nem hal bele. Sőt.

A szülést a leendő anyának egyedül kell végigcsinálnia (hiába kéri a férjét, hogy csapja le egy péklapáttal, mert nem bírja tovább). Bírja. Lelke mélyén ő is tudja, hogy bírni fogja, és meg lesz a jutalom, a hatalmas erőfeszítésért. Az önismereti munka során nem kell egyedül lenni. Támogatást lehet kérni a családtól, barátoktól, segítő szakembertől. (Már ha jól választunk). Szóval bátorság!!
És ne feledjétek: A most a legjobb pillanat!