Annyit hallunk róluk, tudjuk, hogy kapunyitási pánikjuk van, tudjuk, hogy nem a kort, hanem a teljesítményt tisztelik, hogy ők már csak 2-3 évre előre tudnak gondolkodni, ha munkahelyről van szó, hogy márkákat látnak egy-egy cég mögött.
Ez már nem a diplomahalmozó korosztály, ők már csak a gyakorlati tudást hajlandók elsajátítani, és tudják, hogy el kell adniuk, menedzselniük kell magukat.
Az ő feladatuk az Én márka, brandépítés...
Nem túl nagy falat ez egy átlagos fiatalnak, aki első munkahelyét keresi? Aki esetleg nem jutott be gyakorlati programba, aki nem felkapott szakmát választott magának?
Azzal a fiatallal mi legyen, aki még nem találta meg a hivatását, azt amiben örömét is leli?
Egyáltalán milyen én márkája legyen egy logisztikusnak, vagy egy óvónőnek?
Rendben van, igaz, hogy kitágult, felgyorsult a világ. A reklámok, a külső környezet azt sugallja, hogy minden megvehető, megszerezhető, csak rajtunk múlik, mihez kezdünk magunkkal. Csakhogy ez így, nem igaz. Nagy ára van a gyors "fejlődésnek". Mi emberek nem tudunk olyan gyorsan alkalmazkodni. Az a bázis, ami segíthetne sikeres felnőtté válni, széthullóban van. Amit meg eleve nem ártott volna már eddig is gondozni, ápolni, fejlődni hagyni, az az a lelki, érzelmi részünket, azt meg teljesen elhanyagoljuk.
Ismerik magukat az Y-ok és a Z-k? Mennyire fejlett az érzelmi intelligenciájuk? Hol tanulhatják meg, hogyan legyenek magabiztosak, hogy kezeljék a stresszt, milyen kommunikációs probléma van a szüleik között?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése