Mi nők, mikor anyává válunk, már attól is boldogok vagyunk, ha gyermekünk egészen apró sikereket ér el, vagy ha felcsillan a szeme, mikor meglát minket, a déli alvásból ébredve. Szinte észrevétlenül lép saját vágyaink helyébe gyermekeink örömének hajszolása. Ha ők boldogok, az már nekünk elég.
Valószínűleg nem véletlen ez a változás az anyákban (és az apákban), mert ennek a késztetésnek a hiányában félúton feladnánk az egészet. Gondoljunk csak bele, mennyi testi lelki fájdalommal járhat maga a várandósság, a szülés, a szoptatás, az éjszakázás, az aggódás, az örökös változás. Annyi új érzés, annyi új helyzet, és elvárás közepébe csöppenünk a gyermekvállalással, hogy győzzük feldolgozni. Ez nem az az időszak a nők életében, amikor saját maguk boldogságát helyezhetik előtérbe.
Hibás az az elképzelés is, hogy egy labilis, vagy már kissé kihűlt kapcsolatot majd a gyerek érkezése rendbe tesz. Az első házasságok hossza 7-8 év, mely idő alatt, nagyjából megszületik az első gyerek is. Azok a párok, akiknek nincs információjuk, tapasztalatuk arról, hogy milyen terhekkel kell majd szembenézniük az új életformájuk miatt, többnyire el is válnak.
A szülők boldogságszintje a gyermek öt éves kora körül kezd visszaállni a gyermektelen időszak szintjére.
(forrás: Szendi 2013. http://www.tenyek-tevhitek.hu)
Én azt gondolom, hogy nem a gyermekvállalás tesz boldoggá, hanem az, ha sikerül olyan családot teremteni magunknak, ahol nem kérdés, hogy jöhetnek a gyerekek.
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése