2013. február 12., kedd

HR- Grafológiával



A kiválasztás első és legfontosabb lépése 
Az állás ajánlat megírásakor az első lépés, a megrendelő igényeinek összegyűjtése, azaz a betöltendő munkakör ismérveinek lehető legteljesebb listájának összeállítása.
Ez a lépés nem megkerülhető, mivel minden egyes munkakörben más képességek és tulajdonságok szükségesek a munkavégzés során. Nem ugyanazokat a képességeket keressük még a hasonló munkakörökben sem, ez teljesen egyértelmű, ha egy kamionsofőri és egy könyvelői állásra kell megfelelő jelöltet találni, ám ha két irodai, adminisztratív jellegű munkakörről van szó, már mélyebbre kell ásnunk, és sorra kell vennünk, az állásra vonatkozó összes adatot. A kiválasztás során, a grafológusnak is ezeket az információkat szükséges figyelembe vennie, amikor azt vizsgálja, hogy az adott jelölt, vagy jelöltek beleillenek -e az adott szervezetbe, és hatékonyak tudnak-e lenni a kínált munkakörben.

A munkáltatói igények felmérésének fontosabb szempontjai

A munkáltató adatai, összességében a szervezeti kultúra feltérképezése az első lépés.
A munkavállalóknak többnyire határozott elképzelésük van arról, hogy milyen méretű cégnél szeretnének elhelyezkedni. Van, aki csak kisebb, családias környezetben érzi jól magát, van, akinek a személytelenebb, pörgős multi a kedvére való. 
A cég mérete: például multinacionális vállalat, kisebb cég, kisvállalkozás. 
Tulajdonosai: külföldi tulajdonban lévő Rt., hazai tulajdonosi kör, egyéni vállalkozó alkalmazottja stb.
A munkavégzés helye: központi irodaház, több telephely közötti ingázás, vidéki, külföldi utak, önálló munkavégzés például értékesítőként, otthoni munka.

A munkavégzés körülményei
Irodai munkavégzés, fizikai munka, partnerek látogatása, kötetlen, szakértői, vagy ügyfélnél végzett munka.

Munkakörnyezet
Vezetői hierarchia: hány közvetlen vezetőnek tartozik felelősséggel?
Hány fős csapatban kell dolgoznia? Milyen a csoport összetétele?
Vannak-e beosztottai, tudja-e a munkafeladatokat delegálni?
Milyen felelősségi körei vannak?

Elvárások
Milyen általános és milyen speciális képességek szükségesek a munkakörben?

Például ügyfélszolgálaton: kiemelkedően magas monotónia tűrés, nagyon jó konfliktuskezelési képesség, türelem, ügyfélközpontúság, rugalmasság, gyors gondolkodás, belső kontrollos személyiség, önbizalom, humán beállítódás, kedves, optimista személyiség, stb.
Adminisztratív munkakörben: kiemelkedően magas monotónia tűrés, nagyon jó rendszerező képesség, analitikus gondolkodásmód, reáljellegű érdeklődés, precízség, lassabb, strukturáló gondolkodás, magas figyelem-koncentráció, erős kontroll.

Személyiségjegyek
A közvetlen vezetővel való hatékony együttműködéshez szükség van olyan személyiségjegyek meghatározására, melyek nem szorosan a munkakörhöz kötődnek, de fontosak a hosszú távú együttműködés megvalósításában.
Milyen típusú emberrel tud hatékonyan együttműködni, milyen összetételű csoportba kell majd beilleszkednie?
Leginkább a szociabilitás (intro-extroverzív alkat, alkalmazkodás, agresszió szintje, tolerancia, pletykásság, megbízhatóság) az akarat (céltudatosság, túlbiztosítás) és az érzelmek (érzelmi egyensúly, lelkesedés, önbizalom hiány) területeinek vizsgálatával gyűjthetünk ilyen tulajdonságokat.

Motiváció, jutalmazás
A munkáltató lehetőségei behatárolják alkalmazottaik lojalitását, elkötelezettségét, elégedettségét növelő eszközeit, de szerencsére kis odafigyeléssel, kollégáik alaposabb megismerésével hatékonyabbá tehetik ezt a fontos feladatot.
A legtöbbször előforduló motivációk: A szellemi tevékenységben való elmélyülés lehetősége, önmegvalósítási igény megélése, fejlődési lehetőségek, anyagiak, vezető szerep elérésének lehetősége, közösséghez való tartozás igényének kielégítése (munkahelyi klub, céges események), dicséret, jutalmazás (hónap dolgozója, bónuszok).

Fejlődési lehetőségek, karrier-tervezés
Pontosan mérhetőek azok a jegyek, melyek azt mutatják, hogy a jelölt vezető szerepre vágyik-e, irányító, vagy kreatív, folyamatosan újító, alkotó feladatokra vágyó típus-e.
Hogy milyen a tanulási képessége, a dominancia igénye, megmarad-e hosszabb távon ugyanabban a pozícióban? Vagy éppen a rutin munkát, a megszokott feladatokat részesíti-e előnyben?
A sikeres karrierút három alappillére, a szakma iránti folyamatos érdeklődés, az anyagi és erkölcsi megbecsülés, a munka és a magánélet összehangolásának megvalósítása. E három tényező egyensúlyának megvalósítása lenne a célja mindannyiunknak. (Egy ideális világban).

Ezeknek a lehetőségeknek a feltérképezése javíthat a beválási esélyeken a munkáltató szempontjából, a munkavállaló oldaláról nézve viszont az alapos önismeret elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres karriert tudhasson magáénak.

A grafológus munkájának második lépése, az írásminták felvétele. Erről lesz szó a következő cikkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése