Miért jó a pocsolyában dagonyázni?

Sokat gondolkozom azon, hogy vajon miért élnek emberek évekig szorongató, szeretet nélküli, kilátástalan élethelyzetben? Miért hagyják, hogy párkapcsolatuk kihűljön, beszélgetéseik párjukkal már csak a gyerekekről, és az időbeosztásukról szóljon, miért nem beszélnek egymással őszintén, mindenről? Miért nem próbálnak meggyógyulni lelki eredetű betegségeikből, vagy miért söprik problémájukat a szőnyeg alá?

Persze tudom, hogy mindez nem ilyen egyszerű, vannak, akik úgy érzik, nincs lehetőségük, módjuk, vagy eszközük a változtatáshoz. Azt tapasztalom, hogy az ilyen típusú emberekkel nem is lehet őszintén beszélgetni életük fájó pontjáról, mert vagy észre sem veszik, vagy elhessegetik tudatukból azokat. De azért annyit észlelnek, hogy nem jó nekik a bőrükben. Valamilyen pszichológiai előnyt, nyereséget kapnak cserébe szenvedésükért. Például az idősödő, magányos ember, ha szerez egy jó kis betegséget, rengeteg figyelmet kaphat orvosaitól, betegtársaitól. Az alacsony, és alacsony önértékelésű férfi, nők tömegeinek elismerő pillantásait gyűjtheti be, ha vadi új BMW-vel hasít el a konditerem előtt. Még sorolhatnánk a bonyolultabb és persze nem tudatos látszat előnyöket, melyek személyiségünk gyenge pontjairól próbálják figyelmünket elterelni.

Ezektől csak ideig-óráig érezhetjük jobban magunkat, a fejlődésben, gyógyulásban nem segítenek.

Mi lenne, ha a jelen pillanatot ki tudnánk merevíteni, és életünk végéig ebben kellene maradnunk? Úgy, ahogy most élünk, most érzünk. Kibírnánk?

Talán, még azok is, akik nem keresnek valódi megoldásokat problémájukra, várják, hogy egyszer csak elmúlik, valami történik, vagy valaki tesz valamit, amitől megváltozik a jelenlegi helyzet. Nem akarnak ők örökké így élni.

Lehet, hogy cselekvésre képtelennek érzik magukat, vagy talán a változással járó, önmagukkal való szembesüléstől félnek. Az ezzel járó fájdalmat szeretnék elkerülni. Talán félnek önmaguktól, környezetük reakcióitól, az ismeretlentől. 

Rossz hír: Az önismereti munka fájdalmas. 

És? A szülés is, mégis csináljuk. Ez is egyre könnyebb lesz. Csak hosszabb. Egy kis fájdalomba senki nem hal bele. Sőt.

A szülést a leendő anyának egyedül kell végigcsinálnia (hiába kéri a férjét, hogy csapja le egy péklapáttal, mert nem bírja tovább). Bírja. Lelke mélyén ő is tudja, hogy bírni fogja, és meg lesz a jutalom, a hatalmas erőfeszítésért. Az önismereti munka során nem kell egyedül lenni. Támogatást lehet kérni a családtól, barátoktól, segítő szakembertől. (Már ha jól választunk). Szóval bátorság!!
És ne feledjétek: A most a legjobb pillanat!

Workshopot tartottunk

2013. november 16.  - Grafológia konferencia

Múlt hétvégén a Magyar Írástanulmányi Társaság grafológiai konferenciáján jártunk. A rendezvény célja az volt, hogy a grafológia különböző területeinek képviselői bemutathassák legújabb eredményeiket, és kijelöljék a fejlődés irányait. Egyúttal azt is bebizonyítsák, hogy akár pedagógusok, pszichológusok, nevelési tanácsadók, akár HR-es szakemberek is bővíthetik repertoárjukat, ha megtanulják a grafológiát is, vagy együttműködnek grafológussal munkájuk során.

Sajnos az általunk megszólított intézmények igazgatói nem jelentek meg, ők még nem motiváltak.

A WriteNow! témája a 16-22 éves fiatalok pályaválasztással, illetve a kamaszkorból adódó problémákkal volt kapcsolatos. Workshopunkon a résztvevőkkel közösen vitattuk meg a társadalom, a fiatalok és a szülők szerepét, például a kapunyitási pánikban, a szorongásos, depressziós esetekben.

A közönség tapasztalatai összecsengtek saját vizsgálódásunk valamint pszichológia tesztek eredményeivel, miszerint gáz van.
A fiatalok fele szorulna valamilyen segítségre, ahhoz, hogy pozitívan zárhassa le kamaszkorát, és bátran, határozottan, -a kellő időben- önálló életet kezdhessen. 

Legfontosabb értéknek a szülő-gyerek közti asszertív kommunikáció kialakítását, vagy szerencsés esetben megtartását jelöltük meg, melynek jelentősége nem csak e nehéz évek elviselhetőségét segítik elő, hanem azt is, hogy észrevegyük, ha komoly baj van gyermekünkkel.

A megfelelő kommunikáció elősegíti azt is, hogy tudjon, tudjunk segítséget kérni, hogy könnyebben megbirkózzunk a gyerekben és a szülőben is zajló érzelmi változásokkal.

Ha érdekel az előadásunk: klikk

Érdekel a grafológia?

Milyen szakma a grafológusé?

Három szóban összefoglalva: izgalmas, érdekes, és nehéz. 

Talán minden  leendő grafológust legelőször a kíváncsiság kezdi birizgálni, mert olyan titokzatosnak tűnik, hogy egyetlen szóváltás nélkül, ismeretlenül belelátnak valaki lelkébe, akinek az írása a kezükbe kerül.

Aztán, ahogy érdeklődni kezd, rákeres a google-on, szép lassan kiderül, hogy évek munkája megtanulni azokat a módszereket, melyekkel használható grafológiai ismereteket, tudást szerezhetne. Szerteágazó azon szakmák sora is, melyek számára kiegészítés, hasznos segédeszköz lehet. 

Biztosan sokan vannak, akik nem szeretnének grafológussá válni, csupán érdeklődési körük kereszttüzébe került, hobbi szinten szeretnék űzni, családjuk, barátaik megörvendeztetésére, vagy komoly sértődések előidézésére. Mert sajnos ez is lehet belőle.

De milyen személyiség, milyen készségek megléte szükséges a sikerélménnyel kecsegtető írásvizsgálódóvá váláshoz?

Kíváncsiság. Embertársaink iránt. Gondolkodásmódjuk, viselkedésük megértésének vágya. Nem árt, ha a pszichológia régóta foglalkoztatja a leendő grafológust. És tanul is ebben a témában.

Segítő hozzáállás. Nem kioktatni, jól megmondani szeretnénk, hanem segíteni a hozzánk fordulónak. Nem tanácsokat osztogatni, hanem jó kérdéseket feltenni, melyre saját válaszokat találhat. 

Magas szintű érzelmi intelligencia.Nagy odafigyelést, és körültekintést igényel egy elemzés elkészítése, és főleg annak tálalása, mert kárt nem okozhatunk. Sokan, már végzett grafológusok emiatt nem mernek szakmájukban dolgozni. Félnek attól, hogy megbántják az eredetileg is problémákkal küzdő embertársukat. 

Analitikus, és holisztikus gondolkodásmód. Az írást globálisan is, és egészen apró részletekbe menően is vizsgáljuk. Szétszedjük, hogy aztán az írásjeleket értelmezve újra összerakhassunk belőlük egy működő egységet. 

Monotónia tűrés, és jó szem, ami nem fárad el, több órás méregetés után sem. 

Fogalmazási készség, mert azt a 4-5-6 oldal szöveget meg kell írni. Nem felsorolást készítünk, hanem egy fogalmazást, egy emberről.

Türelem. Az mindig kell.

TERÁPIA

A napokban az alábbi cégtáblára lettem figyelmes a belvárosban:

Ez is egy módszer. Erről jut eszembe egy nagyon humoros írás Mérő László tollából:

Buta kérdések

"Időről időre ijesztő számokat olvasok arról, mennyi agysejtet pusztít el egy fél deci tömény szeszes ital. Néha beérik már tízezerrel is, de leggyakrabban az ötvenezres számot láttam. Gyári hibám miatt ilyenkor akaratlanul is elkezdek utánaszámolni. Mondjuk megiszom naponta egy üveg (fél liter) pálinkát, az napi félmillió agysejt. Huhh, sőt hukk. Legyen mondjuk négyszáz nap egy év, nehogy zavarba jöjjek a nagyobb ünnepek alkalmával, jusson olyankorra két üveg is. Az évente kétszázmillió agysejt. Ha ezt ötven éven át csinálom, az tízmilliárd. Mármost egy embernek kb. százmilliárd agysejtje van. Így még ebben a tempóban is legfeljebb az agyam egytizedét tudom elinni. Ha még jobban belegondolok, ilyenkor alighanem a leggyengébb, legfáradtabb agysejtjeim pusztulnak el. A maradék kilencven százalék átlaga tehát sokkal jobbá válik, az erős, okos agysejtek maradnak meg – és milyen sok! Az alkohol ilyen mennyiségben minden bizonnyal javítja a szellemi képességeimet!

Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy úgyis csak az agykapacitásom tíz százalékát használom ki, még rózsásabbá válik a kép. A tíz százalék már a nagyobbacska számok közül való, olvastam már egy, sőt fél százalékot is, de a tíz százalékot nem kisebb tekintélyre hivatkozva, mint Albert Einstein. Ő ugyan fizikus volt, nem neurológus, de nagyon okos ember, ő talán agya húsz százalékát is kihasználta. Ha Einstein akarok lenni, nem kell mást tennem, mint feltornásznom a tíz százalékomat húszra. És erre rengetegen kész recepteket, tanfolyamokat, könyveket is ajánlanak.

Az ötvenezer agysejt elpusztulásával való ijesztgetés csupán butácska alkoholellenes propaganda, de a „tíz százalék elv” komoly üzleti vállalkozások reklámjához tartozik. Ennek már érdemes kicsit alaposabban is utánajárni, s megnézni, honnan veszik ezeket a számokat. Tudományos publikációban egyetlenegyet sikerült megtalálnom, azt, hogy nagyjából százmilliárd agysejtünk van. Ezt úgy becsülték meg, hogy vettek néhány egészen pici (mondjuk egy ezred köbmilliméteres) mintát az agyból, azt jól megnézték mikroszkóppal, és utána kiszámolták, hogy ennek alapján mennyi jut az egész agytérfogatba. Ez a becslés nagyjából hihető, bár a pontossága nem túl nagy, figyelembe véve az agyméretek közötti óriási egyéni különbségeket – például Anatole France agya 1100 gramm volt, Lord Byroné 2200, Einsteiné pedig nagyjából átlagos. Ezzel együtt a százmilliárdos nagyságrend hihetőnek tűnik. Az alkohol által elpusztított agysejtek mennyiségéről semmiféle tudományos forrást nem sikerült találnom. Az agykapacitásról is csak olyanokat, amelyek valójában távolról sem erről szólnak. Az egyik híres kísérletet Karl Lashley amerikai pszichológus még az 1920-as évek elején végezte. Lashley arra volt kíváncsi, hol tárolja az agy a memóriát.

Patkányokkal dolgozott; megtanította nekik, hogyan tudnak kijutni a kísérleti labirintusból, és ezek után agyuk egy részét eltávolította, mindegyiknek másik részét. Az eredmények azt mutatták, hogy minél többet operál ki a patkányok agyából, annál inkább romlik a teljesítményük, de már aránylag kevés agyszövet elvesztése is teljesítménycsökkenést okoz. Ugyanakkor a patkányok akkor is emlékeztek valamennyire a labirintusra, ha agyuk jelentős részét eltávolították, akármelyik részről volt is szó. Ez ellentmond a „tíz százalék elv”-nek. A modern képalkotó eljárásokkal (PET, fMRI) végzett kísérletek pedig még inkább cáfolják, immár közvetlenül az ember esetére is.

Az derült ki, hogy ugyan minden konkrét funkció az agy egy viszonylag kis területéhez kapcsolható, de kisebb-nagyobb gyakorisággal az agy mindegyik területét használjuk, mindegyik mutat időnként valamiféle inger-aktivitást. Sőt, ha az agynak egy olyan része sérül meg, amelyik egy jól meghatározható funkcióhoz köthető (például a félelemhez, a beszédhez, a tüsszentéshez vagy egy ismerős arc érzékeléséhez), akkor ezt a funkciót többékevésbé át tudják venni más agyterületek. Nem az agykapacitás kihasználásán múlik, ki mennyire okos. Az, hogy agyunk hány százalékát használjuk ki, teljesen értelmetlen kérdésnek bizonyult. Itt is beigazolódott az orosz közmondás, miszerint ostoba kérdésre nincs válasz. Az angolszász kultúrában egy másik mondás terjedt el: ostoba kérdésre ostoba választ kapsz. A két mondás szinte önmagában is jelzi a kétfajta kultúrkör különböző hozzáállását a buta kérdésekhez.

Az orosz megközelítés talán kevésbé kedves, de hatásosabb tud lenni. Ha nincs válasz, nincs tovább; ha a kérdező folytatni akarja a beszélgetést, más irányba kell elindulnia, és akkor talán sikerül egy magasabb színvonalra jutnia. Ha válaszolunk a buta kérdésre, még ha egy vicces butaságot is, akkor tovább lehet menni az immár belőtt színvonalon. Ostoba kérdésre minden válasz ostoba."

(Mérő László: Az elvek csapodár természete)

GO/STOP

Nem, nem az autóban  levő alapjárati leállító- és indítórendszerről lesz szó 

Még mindig az agyról gondolkodom...

Optimizmus-pesszimizmus

Mitől van az, hogy valaki bátrabb, kezdeményezőbb, aktívabb típus, van, aki pedig visszafogottabb, bátortalanabb, lehangoltabb?

Genetikai okai vannak? Már a kisgyermekeknél is megfigyelhető ez a különbség? 

A válasz a fejünkben van. Pontosabban a jutalomközpontban, ami a bal féltekében működik, a büntető központ pedig a jobb homloklebenyben található.

„A jutalmazó központot szokás GO-rendszernek is nevezni, mert ha valamit megkívánunk, a jutalmazó központunk azt mondja, „menj oda, szerezd meg". A GO-rendszert a dopaminerg rendszer működteti, amely aszimmetrikus, és hangsúlyosabb a bal féltekében. A szorongás- és viselkedésgátlás-központot pedig STOP-rendszernek nevezzük, mert az meg azt súgja a fülünkbe: „ne menj oda, ne csináld, veszélyes” (Gray, 1982).” (Szendi)

Sajnos mi nők hajlamosabbak vagyunk a szorongásra, és a depresszióra. A stop-rendszerünk aktívabb, ahogy a félénk és gátlásos embereknél is. Ilyenkor nem elég, hogy az egyik túlműködik, a másik ráadásul gyengébben.

Férfiagy, női agy- egy kis érdekesség humorosan

Miért más, még az agyunk is?

Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése című könyvéből idézek.

"A férfiagy egyik sajátossága, hogy a jobb féltekei vizuális és téri tájékozódási funkciók sokkal fejlettebbek, hogy a férfi hazataláljon az őserdőből, vállán a vaddal az otthon róla pletykálkodó asszonyaihoz. Azért jobbak a nők a verbalitásban, és gyengébbek a téri tájékozódásban, mert elbeszélgették az időt.

A férfiagy és a női agy ugyanis nem csak abban különbözik, hogy iránytű vagy pletykaközpont található-e benne. De természetesen úgy áll a helyzet, hogy a férfiagyat a női nemi hormon alakítja ki De olyan komplikáltan, hogy csoda, ha olykor sikerül. De nézzük a mutatványt!

A lánymagzat azért lány, mert a vérében kering egy fehérje, amely megköti a női nemi hormont, és az nem jut be az agyába. A fiú azért lesz férfiagyú, mert a tesztoszteron bejut az agyba, és ott egy enzim női nemi hormonná alakítja, és ez aztán férfiasítja az agyat. Bonyolult, de nem én találtam ki. Tisztán látszik, hogyan fabrikálták ezt össze az evolúció tervezőirodájában. Kiindultak abból, hogy a default a nő. Az ő agyával nem kell csinálni semmit, mert az már eleve női agy. De hogy csináljunk ebből a női agyból férfi agyat? Az első ötlet nyilván az volt, hogy „legyen az, hogy férfiaknál az ösztrogén bejut az agyba, és férfiasít". Gondosan elkészült hát a terv, hogy az ösztrogén majd így csinál meg úgy csinál. Csakhogy a terv úgy sikerült, mint amikor nincs a házra ajtó tervezve. A főmérnök visszadobta a tervet, ráfirkantva: „süsü, a férfinak nincs ösztrogénje!" Vakarta a fejét a tervező, kárba veszett a sok pepecs munka? És akkor jött az ilyenkor szokásos buherálás: akkor majd a tesztoszteront konvertáljuk ösztrogénné. így állt elő az a fura helyzet, hogy a tesztoszteron - ösztrogénné alakulva - férfiasít, a női nemi hormon meg még jobban. Ezért az az anyuka, aki a terhesség megtartása miatt női hormonokat szed, készüljön fel egy fiúsított gyerekre. Ha lány lesz, fiús lány lesz, ha fiú, még fiúsabb A férfivá válás, mint látjuk, tehát kicsit olyan, mint a lottóhúzás. Kell hozzá némi szerencse is." 

BECSÜLJÜK HÁT MEG A FÉRFIT!

Önismereti módszerek -Miért a grafológia?

Mitől tartunk, miért várunk, ha önismeretről van szó?

Mi, a WriteNow! tagjai hiszünk abban, hogy önismeret nélkül nincs harmónia. Sőt, egyenesen küldetésünknek tekintjük, hogy felhívjuk a figyelmet az önismeret fontosságára, és arra, hogy minél előbb cselekedni, tenni kell azért, hogy fejlődjünk. 

Hitelességünket az is bizonyítja, hogy mi magunk is mindennap teszünk valamit saját belső harmóniánk, és a környezetünkben élők kiteljesedése érdekében is. Személyiség-fejlesztő módszerekkel, tanulással, olvasással, inspiráló előadások látogatásával, beszélgetésekkel. 

Nézzük, a grafológia előnyeit:

Biztonság

• A grafológus és a duktor (az írását elemeztetni készülő személyt nevezzük így) között bizalmas kapcsolat alakul ki. A grafológusnak kötelessége a tudomására jutott információkat titokban tartani. 
• Diszkrétebb formája is lehet a tanácsadásnak. Ha a duktor úgy kívánja, ismeretlenül is készülhet elemzés írásáról. E-mailben is lehet egyeztetni a kért írásmintáról, és a kérdésekről, aztán az írásművet, valamint a kész elemzést is a postára bízhatjuk.  

Megbízhatóság

• Mások véleménye, tapasztalata általában hozzáférhető a grafológus honlapján. Garanciát is vállalhat munkájára. 
• A grafológiai elemzés objektív, személyre szabott, nem általánosít. Az írás eltorzítása nehéz, nem kivitelezhető a teljes mintán, tehát a duktor befolyásolni nem tudja a végeredményt.

Aha élmények 

Nem kell önsegítő könyveket bogarászni és azok példáit adaptálni magára, mert képességeit, tulajdonságait, viselkedésmódját, kommunikációs készségét, érzelmekhez való viszonyát, nehézségeit és még sok mást is megtudhat, önmagáról. Tükörbe nézhet, de oly módon, hogy az sem kerülheti el a figyelmét, ami eddig rejtegetve volt, még saját maga előtt is. A tudatalatti által működtetett hiedelmek, gyermekkori élmények hatására kialakult rossz beidegződések nyomaira bukkanhat, és ezáltal sokszor megoldást is találhat a krónikus problémáira.

Félelem vagy megkönnyebbülés

Vannak, akik nem mernek szembenézni önmagukkal. Talán attól tartanak, hogy rengeteg probléma lappang a felszín alatt, amivel nehéz lenne szembesülni. Csakhogy a halogatás, a rossz közérzetet, a boldogtalanság, vagy akár a lelki eredetű betegségek súlyosbodását segíti elő. Nem valószínű, hogy önszántunkból okozunk kárt magunknak, de lehet, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy mivel, és miért. Akkor nem jobb tudni, hogy hogyan tudnánk javítani életminőségünkön? Sokszor elég a felismerés, a jó tulajdonságok megerősítése a megkönnyebbüléshez.

Mindenkinek vannak kérdései!

Lendület, motiváció

Az elemzés segítségével új lendületet kaphat saját céljai megvalósításához, elmozdulhat a változás, fejlődés irányába. Elgondolkodhat azon, honnan jött, és mivé lett. Mit fog átadni utódainak, és mi az, a tulajdonsága, amin szükségét érzi változtatni?

Úgy fogja érezni, hogy valaki megismerte, megértette Önt, gyengeségeit nem negatívumként, hanem emberi tulajdonságként közli, melyen változtathat, ha akar.

Jó befektetés

A módszer gyors, mindössze ennyit kell szánnia egy 4-5 oldalas részletes személyiségkép és a mélyebb önismeret elérésére: egy vagy két órát a találkozókra, 20 percet írásra és az előkészületekre, és három napot a várakozásra.  

Nem kell egyéni, vagy csoportos foglalkozásokon részt venni, utazgatni. 

Nem csak egy kérdésre fókuszál!

• Egyben kaphat egy átfogó képet személyiségéről, mely hozzásegítheti magánéleti problémái megoldásához, 
• munkavégzésének módjáról, valódi motivációjáról, mely információk karrierjének fejlesztésében, vagy pályaorientációban segítik majd, 
• társas kapcsolatairól.

Egyéb kérdés?

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8Mcz2t-KOhtkn6H0cig6i-rXqfOSJGkGDkgOic2o5hPfVJRLInuaRYPZUiTS56LQIzrU5gs-z53flK45LUtv4NPZbIwddcBqUlhcgkY06B_vSC3e9KvUmI1nnO4P5MqmAo5H1BniOinQ/s1600/kar%25C3%25A1csonyi+hirdet%25C3%25A9s01.jpg

Kamasz panasz II.

Testi változások, érzelmi hullámzások

Előző bejegyzésünkben a kamaszokra váró pályaválasztással kapcsolatos nehézségekről ejtettünk szót, mai írásunkban pedig érzelmi fejlődésükkel foglalkozunk.

A serdülőkor évei alatt, mi szülők sokszor csak a tüskéssé változott, szemtelen, érzelmileg labilis, egyébként meg kajla és lusta hasonmását látjuk egykori tündéri fiúnknak, vagy lányunknak. Egyik napról a másikra széthullik a kommunikáció köztünk, tekintélyünket elveszítjük, eltávolodunk egymástól. 

A serdülő korba lépett gyerekeknek azonban fontos feladatuk van ezekben az években. Érzelmileg függetlenné kell válniuk, családon kívüli kapcsolatokat kell építeniük, és fenntartaniuk, fontos, önálló döntéseket kell meghozniuk. Gyermekből felnőtté kell válniuk. Le kell választaniuk magukat családjukról, hogy keresni kezdhessék saját identitásukat. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha a szülők kompetenciáit, döntéseit, vagy akár gondolkodásmódját kérdőjelezik meg. Kritikájuk bántó, de szükséges ahhoz, hogy saját egyéniségüket megtalálhassák.

A nemi szerepeket is most kezdik beépíteni személyiségükbe. Sokszor minták nélkül, vagy rossz minták alapján tanultak erről otthon, most már vannak saját elképzeléseik, és szembesítik is szüleiket azok hibáival.

Más példaképeket, más értékrendet keresnek. Már nem szeretnének annyi időt tölteni szüleikkel, mint korábban, inkább a barátaikkal lógnának. Saját érzelmeik, gondolataik felfedezése a másik nem megismerésén keresztül történik, sokat ábrándoznak, fantáziálnak. Mindehhez jönnek még a testi, hormonális változások is. Csoda, ha érzékennyé, labilissá válnak? 

Szülőként feltétel nélküli szeretetet, támaszt adhatunk nekik, és bátoríthatjuk őket abban, amihez csak hozzákezdenek, hogy önértékelésük ne csorbuljon. 

Az előttük álló hosszú évek megoldandó feladatait nagyon nehéz úgy teljesíteni, hogy nincs kellő önismereti tudásuk, magabiztosságuk.

Ha a szülő azt látja, hogy bizonytalanok, csapongóak tanulmányaikkal kapcsolatban, nem tudják eldönteni mit tanulnának szívesen, miben jók, vagy romlik a tanulmányi eredményük, esetleg hosszabb ideje magukba zárkóztak, ne írja a kamaszkor számlájára. Keressenek önismereti eszközöket. Nem csak a pályaválasztással kapcsolatos döntéseket könnyíthetik meg, hanem a személyiség fejlődésének megakadásait, a kommunikációs problémákat is időben kezelhetik. 

Téli depresszió? Ugyan már!

November. Talán a legutálatosabb hónap. Már nem száz színben pompázó ősz, de még nem is hófehér tél. Szürke, sötét, ködös, nedves, hideg. Csoda ha, előtör rajtunk a téli depressziónak nevezett lehangoltság? Mikor kelünk sötét van, mire kijövünk a munkahelyünkről sötét van. Az idősek sem járnak annyit el, kerti munka sem akad már. Aki körül nincs egy nyüzsgő család, ezernyi feladat, könnyen mélabússá válhat.

Ceasar Millan (kutyapszichológusként vált ismertté) nyilatkozta nemrég, hogy amikor elvált, mély depresszióba zuhant, és ott is maradt pár hónapig. Gyakorlatilag fel sem kelt az ágyból. Aztán lassacskán saját, kutyákon és gazdájukon alkalmazott módszerét kezdte alkalmazni önmagán, és egy kettőre kirángatta magát a depresszióból.

Mi volt ez a módszer? 
Három dolog kell egy kutyának a boldogsághoz:
 fegyelem, testmozgás, szeretet.
A következetesség, (a szabályok betartása), a rendszeres mozgás, hogy energiáit levezethesse, és a gazdi szerető gondoskodása. 

Furit a Pilis Budai kutyamentők találták nekünk

Az állatokat régóta alkalmazzák beteg, vagy sérült emberek támogatására, életük könnyebbé tételére. A kutya, és a ló fontos terápiás "eszköz". Tudjuk, hogy az állatok simogatása vérnyomáscsökkentő hatással bír, de ennél sokkal többről van szó. Társak ők, akik feltétel nélkül szeretnek minket, minden nap ugyanolyan örömmel várnak, átérzik a hangulatunkat, és vigasztalnak. Sőt, még humoruk is van. Ezt a feltételezést meg tudom erősíteni. Aki nem hiszi, olvassa el Csányi Vilmos könyveit. Férjem szerint, nem a gyerekek évekig tartó könyörgése miatt lett kutyánk, hanem azért, mert nekem volt szükségem valakire, aki nem támaszt minden nap elvárásokat felém, aki nem szívja ki minden csepp véremet, és rágja le a csontjaimról a húst, -ahogy Vekerdy szokta mondani, a gyerekek anyjukkal való kapcsolatáról- csak örül nekem, és úgy szeret, ahogy vagyok. Hát nem tudom, - Jiri Menzel szófordulatával élve - lehet benne valami. A lényeg, amire ki akartam lyukadni az, hogy ha van valaki, akivel foglalkozhatunk, aki miatt ki kell mozdulnunk, akkor könnyebb elviselni a nehezebb időszakokat. Ha nincs ilyen személy, akkor is keressünk magunknak társaságot. És végül, számoljuk meg, hány nevet említettem ebben a bejegyzésben.

Kamasz panasz I.

Milyen szakmai kihívások előtt állnak a kamaszok?

Mióta az eszünket tudjuk, halljuk nagyszüleinktől, a szomszéd nénitől, és a postán sorban állva.
"–Bezzeg az én időmben! (Sóhaj) Akkor minden nehezebb volt, nem volt internet, mennyit kellett dolgozni, hol volt nekünk autónk?"

Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik még mind a kettőt megtapasztalhatta. És állítom, hogy senkinek sincs igaza. Mindig az a nehéz, amivel épp küzdünk. Sajnos, mi emberek nem változunk olyan gyorsan, mint a környezetünk, nem leszünk butából okosak egyik évről a másikra, mint a mobiljaink. Lassabb az evolúciónk.

Harminc éve még talán egyszerűbb volt a pályaválasztás. Ismertük a szakmákat, tudtuk, milyen tanulmányi eredmény szükséges a sikeres felvételihez, egy szakmával, egy-két munkahellyel le lehetett élni egy életet. A mai tizenévesek azt látják szüleiken, hogy állandóan tanulnak, állást, szakmát kell váltaniuk, több lábon állásra kell felkészülniük, építeniük kell az én-márkát. Ma rugalmasnak, mobilnak, felkészültnek kell lenni: szakmán belül szakértőnek. Alapvető elvárás, hogy fejlett érzelmi intelligenciával, és jó megküzdési stratégiával felvértezettek legyünk. 

Csoda, ha a mai fiatalok riadtak, nyúzottak, és küszködnek?

Jelenleg a fiatalok nem tudnak előre tervezni. Nem tudják, milyen képességeiket fejlesszék, milyen állások lesznek elérhetőek a számukra tíz év múlva. Az oktatási rendszer pedig még mindig ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazt a tudást adja át, mint korábban.

A ránk zúduló fogyasztói társadalom ugyanakkor azt sugallja, hogy tehetségesek vagyunk, ezért könnyen, gyorsan sikeresek lehetünk, megérdemeljük a jólétet, a jó munkát, és majd csak egyszer felfedez minket valaki, hiszen annyi a lehetőség, kitágult a világ.

Valójában a fiatalok nincsenek tisztában képességeikkel, erősségeikkel, azzal, hogy milyen szerepben lennének képesek jó teljesítményt nyújtani. Nincs önismereti tudásuk.

Hatalmas eltérés lehet a valós énképük, és aközött, amit magukról gondolnak.

Ismereteiket az internetről szerzik, kortársaik véleménye a fontos a számukra. Szüleik, és tanáraik már nem tudnak nekik segíteni a pályaválasztásban, mert nekik sincsenek használható eszközeik.  

A kamaszok nem ismerik azokat a módszereket, melyek önismereti munkára épülnek, inkább az információgyűjtés a céljuk. A mai fiatalok a gyakorlatias ismeretek felől érdeklődnek, a választott szakma részleteire kíváncsiak, - ha egyáltalán sikerül valamilyen irányban elindulniuk. Pedig a személyiség fejlődése nem automatikus.

Ebben az életszakaszban rengeteget tehetünk azért, hogy könnyebbé váljon számukra az elindulás.
Alapvető fontosságú lehet felmérni az értékeiket, képességeiket, kiásni belőlük, hogy mi érdekli őket, és ezekhez igazítani a tervezett pályát.

Legközelebb megnézzük milyen érzelmi csatákat kell megvívnia egy mai kamasznak.

KAMASZOKRÓL IS ÍRUNK HÍRLEVELEINKBEN!

Mi az a személyiségkép?

Már megint az önismeret

Az önismeret szó elcsépelt, mégis megfoghatatlan, nem konkrét ismeretet jelent. Sokan hiszik azt, hogy tudatosan élnek, ezért nincs szükségük alapvető pszichológiai ismeretekre. Nem szeretik, ha megmondják nekik, mit gondolnak rosszul, hiszen hoznak felelős, felnőtt döntéseket, dolgoznak, gyerekeik, családjuk, barátaik vannak. Elválnak, vagy évekig nem találnak párt, ellaposodik a házasságuk. Szeretnének családot alapítani, még sincs gyerekük. Unják a munkájukat, de nem tudják mi máshoz kezdhetnének, miben jók. Kamasz gyerekeiknek nem tudnak tanácsot adni, vagy nem értik meg őket. Szorongás, depresszió, sikertelenség keseríti napjaikat. Vagy egyszerűen csak negyvenes éveikre arra eszmélnek, hogy valahol elakadtak a gépezetben.

Önmagunk megértése

Tudnánk saját személyiségünk összetevőiről készíteni egy listát? Objektívet. 

Arról, hogy milyen képességeink vannak, azokat milyen szintre fejlesztettük? Adottságainkat kihasználjuk? Érdeklődési körünknek megfelelő munkát végzünk? Analitikus, vagy inkább holisztikus gondolkodásúak vagyunk, racionális, vagy kreatív feladatmegoldás jellemez minket? Konfliktus kerülők, vagy dominánsak vagyunk? Bírjuk a monotóniát, a stresszt? 

Vissza tudunk emlékezni, hogy milyen vágyak, célok motiváltak minket, amikor készültünk a felnőtt életre? Milyen események alakították az életünket, és kik voltak azok a személyek, akiket mintaként másoltunk? 

A környezetünkbe szépen belesimulunk, elégedettek velünk társas kapcsolatainkban? Ugyanolyannak látnak minket mások is, mint ahogyan mi magunk?

 Ki vagyunk békülve azzal, amit látunk? 

Ha összeírjuk, kik vagyunk, és milyenek vagyunk, ha megértjük, hogy bizonyos helyzetekben miért pont úgy reagálunk, és ha tudatosítjuk magunkban, hogy mi motivál minket tevékenységeinkben, rájöhetünk, hogy mi akadályoz, miben kell fejlődnünk, és mi az a tulajdonság, amit "örököltünk" szüleinktől, de nem tudunk azonosulni vele. 

Az önismeret-fejlesztő eszközök segíthetnek ebben a kutató munkában, mert egyedül nem biztos, hogy jól meg tudjuk ítélni kudarcaink okait. Kevesen vannak, akik más nézőpontból is képesek értelmezni életük eseményeit, reálisan fel tudják mérni teljesítményüket, és elvakultság nélkül látják szüleik nevelési bakijait.

A többségnek szüksége van egy átfogó, részletes leírásra személyiségéről ahhoz, hogy változtatni tudjon. Mi ezt személyiségképnek nevezzük.