2013. december 7., szombat

Örök halogatóknak

Mindenki akar fejlődni, csak nem mindenki megvalósító típus

Gondolkoztatok már azon, hogy mi gátol minket a sikerek elérésében? Miért nem tudjuk valóra váltani a vágyainkat? 

Elsősorban mi magunk vagyunk saját sikerességünk útjában. Mert kényelmesek vagyunk. Sokszor nem elég erős a motivációnk a változásra. Például ha fogyni szeretnénk, három kiló még elrejthető, még nem vészes, de hússzal már kezdeni kell valamit. Vagy a rendszeres sport beillesztése a mindennapokba. Amíg nem fáj a derekunk, amíg nem lihegünk egy emelet megmászása után, addig halogatjuk. 
Amíg nem állandósult, napi 24 órában fájó problémánk van, addig várhat a megoldás is.
Sokszor a kishitűség a másik nagy akadály. Egyszerűen nem hisszük el, hogy jobb dolgunk is lehet. Nem bízunk abban, hogy az, amire vágyunk, számunkra is elérhető. Oly régóta élünk már "ebben" az életünkben, megszoktuk úgy, ahogy van.

A harmadik emberi gyengeség, a kitartás hiánya. A reklámok, az egész külvilág azt sugallja, hogy csak az azonnali eredmény az eredmény. "Nincs idő a fejfájásra!" Pedig kellene, hogy legyen, hiszen a testünk jelzi, hogy túlhajszolt, fáradt, ideges, feszült vagy! Állj le egy kicsit!

Célkitűzés
De mi a reklámokra hallgatunk, és ha nem jönnek hamar a pozitív változások, hajlamosak vagyunk feladni, és újabb kudarcként elkönyvelni próbálkozásunkat. 

Inkább állítsunk fel reális célokat, nézzünk utána, hogy körülbelül mennyi időbe telik érzékelhető változást elérni, és hogyan. Ha nem jó a célkitűzés, előre borítékolható a kudarc. Ne gondoljuk, hogy 20-30 év alatt beidegződött szokástól két hét alatt megszabadulhatunk. 

Sokszor amiatt adjuk fel, hogy rosszul mérjük fel az erőnket, tudásunkat, képességeinket. Lehet, hogy más módszerekkel, segítséggel, kevesebb energiabefektetéssel és rövidebb idő alatt érhetünk el jobb eredményt.
Segíthet, ha jól körüljárjuk a témát, amiben változni, fejlődni szeretnénk, vagy amit meg szeretnénk valósítani, beszélgetünk olyanokkal, akik hasonló helyzetben voltak, és sikeresen megoldották. 

Kezdjük saját magunk alaposabb megismerésével.

Ebben hírlevelünk is segíthet. Iratkozz fel!

2013. december 5., csütörtök

A GYERMEKVÁLLALÁS BOLDOGGÁ TESZ?

Mi nők, mikor anyává válunk, már attól is boldogok vagyunk, ha gyermekünk egészen apró sikereket ér el, vagy ha felcsillan a szeme, mikor meglát minket, a déli alvásból ébredve. Szinte észrevétlenül lép saját vágyaink helyébe gyermekeink örömének hajszolása. Ha ők boldogok, az már nekünk elég. 

Valószínűleg nem véletlen ez a változás az anyákban (és az apákban), mert ennek a késztetésnek a hiányában félúton feladnánk az egészet. Gondoljunk csak bele, mennyi testi lelki fájdalommal járhat maga a várandósság, a szülés, a szoptatás, az éjszakázás, az aggódás, az örökös változás. Annyi új érzés, annyi új helyzet, és elvárás közepébe csöppenünk a gyermekvállalással, hogy győzzük feldolgozni. Ez nem az az időszak a nők életében, amikor saját maguk boldogságát helyezhetik előtérbe. 

Hibás az az elképzelés is, hogy egy labilis, vagy már kissé kihűlt kapcsolatot majd a gyerek érkezése rendbe tesz. Az első házasságok hossza 7-8 év, mely idő alatt, nagyjából megszületik az első gyerek is. Azok a párok, akiknek nincs információjuk, tapasztalatuk arról, hogy milyen terhekkel kell majd szembenézniük az új életformájuk miatt, többnyire el is válnak. 

A szülők boldogságszintje a gyermek öt éves kora körül kezd visszaállni a gyermektelen időszak szintjére.
(forrás: Szendi 2013. http://www.tenyek-tevhitek.hu)

Én azt gondolom, hogy nem a gyermekvállalás tesz boldoggá, hanem az, ha sikerül olyan családot teremteni magunknak, ahol nem kérdés, hogy jöhetnek a gyerekek.


                   

2013. december 2., hétfő

Végre valahára

Pillantsunk bele az elemzésekbe is.

Sokat írtunk már a grafológiáról, a grafológusokról, most lássuk, mit kapunk kézhez, ha elemeztetjük az írásunkat. FIGYELEM! Ezek a részletek saját gyűjteményünkből valók.

A grafológiai személyiségkép készítésekor, mielőtt a legizgalmasabb részhez - viselkedésünk valódi okaihoz-érnénk, néhány fő területet külön is kiemelünk. A mentális képességeket, a munkavégzés/tanulás módját, a közösségi viselkedést, az érzelmek megnyilvánulásait, az energizáltságot. 
Először a mentális képességek bemutatását illusztráljuk 3 példával.

Mentális képességek 1.
Kitűnő rendszerező képességű, a részletekből építkező típus. Kreatív, jó formaérzékkel, esztétikai igényességgel bír. Művészi, kézügyességet igénylő pályán is sikeres lehet.
Józan ítélőképességű, világos gondolkodású, pontosan el tudja helyezni magát a világban, tudja kicsoda és mit akar. Ám néha tervszerűtlen, sőt meggondolatlan lehet. Nehezen találhatja meg az összefüggéseket a dolgok között, nem szívesen kezd új feladatokba. Szereti a megszokott sémákat alkalmazni, szellemileg önállótlannak érzi magát. Fél a megvalósítástól. Attól, hogy esetleg hibázik. Jobban kihasználhatná a benne rejlő intellektuális késztetéseket. (Ha nem hibázunk, nem is tanulhatunk belőle).
A konvenciókat betartja, normakövető, de önálló gondolkodás jellemzi. A tradíciók mélyen a személyiségébe épültek, erkölcsi tartást, szilárd alapot adva a mindennapoknak.
Az információkat nem fogadja be első hallásra, meg kell őt győzni ész érvekkel. Abban hisz, amiről bebizonyosodott, hogy igaz és működik.
Hajlamos lehet légvárakat építeni, idealista. Elvágyakozik olykor, az ábrándjaiba menekül.

Mentális képességek 2.
Kifejezetten intelligens, gyors gondolkodású. Hamar felismeri a szabályszerűségeket, könnyen eligazodik új helyzetekben, és megérti az új információkat.
Rugalmas gondolkodás jellemzi, azaz egyszerre több nézőpontot is figyelembe tud venni problémamegoldás közben, illetve tud váltani a feladatok között.
Tiszteli a tradíciókat, normakövető. Emiatt kissé nehézkes lehet az újdonságok, befogadása a számára, 
Józan ítélőképességű, reálisan látja saját magát, és környezetét. Állandó a világhoz való viszonya, azaz a családjának nem kell attól félnie, hogy hirtelen, felelőtlen döntést hoz.
Új feladat kezdetekor szoronghat, megfontoltan, átgondoltan kezd a munkához.  Első lépésben igyekszik rendszerezni, gondolatait elkülöníteni. A kisebb részletekben való tájékozódás jól is megy neki, de nem mindig következetes, ezért a távlati tervezésben, a nagyobb egységekben nem lát olyan tisztán.
Gyakran sző terveket, vágyakozik, ábrándozik. Azonban ezeket az elképzeléseit nem meri megvalósítani, mert kicsit fél a jövőtől, az újtól. Nem tudja, hogyan lépjen tovább.
Gondolatait szeretné közölni környezetével, tárgyilagosan fogalmaz. A tanult ismereteket is könnyen tudja alkalmazni a gyakorlatban.
Szellemi téren visszafogja magát, kissé önállótlan, megerősítésre vár.
Minden tevékenységében esztétikai igényesség jellemző rá.

Mentális képességek 3.

A duktor reálérdeklődésű, analitikus gondolkodásmódú. Logikus érveket keres a feladatmegoldás során, ezeket vezeti le valamilyen gondolat mentén, mely folyamat végén megszületik a válasz. Magas intelligenciája, lényegkiemelő és körültekintő képessége révén, rendszerint jó végeredményre jut.
Eredményközpontú, célorientált. E törekvéseit tárgyilagossága, tudatossága és rendszerezési képessége nagyban segíti.
A konvenciókat mindig betartja, tiszteli a formalitásokat.
Az intellektuális szféra fontos a számára, az értelmiségi életformát a mindennapokba építi. Amit tanul, azt megpróbálja hasznosítani a jelenben is, és jövőbeli céljaihoz is tudja az odavezető utat, azt, hogy mit kell még megtanulnia.
A külső benyomások, új információk iránt szellemileg fogékony, ám nem mindig fogadja el azokat. Kritikai érzéke fejlett, amihez egy kis félelem, olykor szorongás társulhat egy-egy ismeretlen idea megjelenésekor. Máskor spontán ötletei támadnak, működteti fantáziáját, gyors szempontváltásokra képes gondolkodásában.
Jó helyzet felismerési képessége és arányérzéke képessé teszi a feladatok közötti váltásokra. Képes egyszerre több mindenre figyelni, és rangsorolni.
Esztétikai érzéke jó, igényes munkája, környezete külalakjára is.

Még több tudásra vágysz? Katt ide a hírlevélért.

2013. november 20., szerda

Miért jó a pocsolyában dagonyázni?

Sokat gondolkozom azon, hogy vajon miért élnek emberek évekig szorongató, szeretet nélküli, kilátástalan élethelyzetben? Miért hagyják, hogy párkapcsolatuk kihűljön, beszélgetéseik párjukkal már csak a gyerekekről, és az időbeosztásukról szóljon, miért nem beszélnek egymással őszintén, mindenről? Miért nem próbálnak meggyógyulni lelki eredetű betegségeikből, vagy miért söprik problémájukat a szőnyeg alá?

Persze tudom, hogy mindez nem ilyen egyszerű, vannak, akik úgy érzik, nincs lehetőségük, módjuk, vagy eszközük a változtatáshoz. Azt tapasztalom, hogy az ilyen típusú emberekkel nem is lehet őszintén beszélgetni életük fájó pontjáról, mert vagy észre sem veszik, vagy elhessegetik tudatukból azokat. De azért annyit észlelnek, hogy nem jó nekik a bőrükben. Valamilyen pszichológiai előnyt, nyereséget kapnak cserébe szenvedésükért. Például az idősödő, magányos ember, ha szerez egy jó kis betegséget, rengeteg figyelmet kaphat orvosaitól, betegtársaitól. Az alacsony, és alacsony önértékelésű férfi, nők tömegeinek elismerő pillantásait gyűjtheti be, ha vadi új BMW-vel hasít el a konditerem előtt. Még sorolhatnánk a bonyolultabb és persze nem tudatos látszat előnyöket, melyek személyiségünk gyenge pontjairól próbálják figyelmünket elterelni.
Ezektől csak ideig-óráig érezhetjük jobban magunkat, a fejlődésben, gyógyulásban nem segítenek.

Mi lenne, ha a jelen pillanatot ki tudnánk merevíteni, és életünk végéig ebben kellene maradnunk? Úgy, ahogy most élünk, most érzünk. Kibírnánk?

Talán, még azok is, akik nem keresnek valódi megoldásokat problémájukra, várják, hogy egyszer csak elmúlik, valami történik, vagy valaki tesz valamit, amitől megváltozik a jelenlegi helyzet. Nem akarnak ők örökké így élni.
Lehet, hogy cselekvésre képtelennek érzik magukat, vagy talán a változással járó, önmagukkal való szembesüléstől félnek. Az ezzel járó fájdalmat szeretnék elkerülni. Talán félnek önmaguktól, környezetük reakcióitól, az ismeretlentől. 

Rossz hír: Az önismereti munka fájdalmas. 
És? A szülés is, mégis csináljuk. Ez is egyre könnyebb lesz. Csak hosszabb. Egy kis fájdalomba senki nem hal bele. Sőt.
A szülést a leendő anyának egyedül kell végigcsinálnia (hiába kéri a férjét, hogy csapja le egy péklapáttal, mert nem bírja tovább). Bírja. Lelke mélyén ő is tudja, hogy bírni fogja, és meg lesz a jutalom, a hatalmas erőfeszítésért. Az önismereti munka során nem kell egyedül lenni. Támogatást lehet kérni a családtól, barátoktól, segítő szakembertől. (Már ha jól választunk). Szóval bátorság!!
És ne feledjétek: A most a legjobb pillanat!


2013. november 19., kedd

Workshopot tartottunk

2013. november 16.  - Grafológia konferencia


Múlt hétvégén a Magyar Írástanulmányi Társaság grafológiai konferenciáján jártunk. A rendezvény célja az volt, hogy a grafológia különböző területeinek képviselői bemutathassák legújabb eredményeiket, és kijelöljék a fejlődés irányait. Egyúttal azt is bebizonyítsák, hogy akár pedagógusok, pszichológusok, nevelési tanácsadók, akár HR-es szakemberek is bővíthetik repertoárjukat, ha megtanulják a grafológiát is, vagy együttműködnek grafológussal munkájuk során.

Sajnos az általunk megszólított intézmények igazgatói nem jelentek meg, ők még nem motiváltak.
A WriteNow! témája a 16-22 éves fiatalok pályaválasztással, illetve a kamaszkorból adódó problémákkal volt kapcsolatos. Workshopunkon a résztvevőkkel közösen vitattuk meg a társadalom, a fiatalok és a szülők szerepét, például a kapunyitási pánikban, a szorongásos, depressziós esetekben.

A közönség tapasztalatai összecsengtek saját vizsgálódásunk valamint pszichológia tesztek eredményeivel, miszerint gáz van.
A fiatalok fele szorulna valamilyen segítségre, ahhoz, hogy pozitívan zárhassa le kamaszkorát, és bátran, határozottan, -a kellő időben- önálló életet kezdhessen. 

Legfontosabb értéknek a szülő-gyerek közti asszertív kommunikáció kialakítását, vagy szerencsés esetben megtartását jelöltük meg, melynek jelentősége nem csak e nehéz évek elviselhetőségét segítik elő, hanem azt is, hogy észrevegyük, ha komoly baj van gyermekünkkel.

A megfelelő kommunikáció elősegíti azt is, hogy tudjon, tudjunk segítséget kérni, hogy könnyebben megbirkózzunk a gyerekben és a szülőben is zajló érzelmi változásokkal.


Ha érdekel az előadásunk: klikk

2013. november 17., vasárnap

Érdekel a grafológia?

Milyen szakma a grafológusé?

Három szóban összefoglalva: izgalmas, érdekes, és nehéz. 

Talán minden  leendő grafológust legelőször a kíváncsiság kezdi birizgálni, mert olyan titokzatosnak tűnik, hogy egyetlen szóváltás nélkül, ismeretlenül belelátnak valaki lelkébe, akinek az írása a kezükbe kerül.
Aztán, ahogy érdeklődni kezd, rákeres a google-on, szép lassan kiderül, hogy évek munkája megtanulni azokat a módszereket, melyekkel használható grafológiai ismereteket, tudást szerezhetne. Szerteágazó azon szakmák sora is, melyek számára kiegészítés, hasznos segédeszköz lehet. 

Biztosan sokan vannak, akik nem szeretnének grafológussá válni, csupán érdeklődési körük kereszttüzébe került, hobbi szinten szeretnék űzni, családjuk, barátaik megörvendeztetésére, vagy komoly sértődések előidézésére. Mert sajnos ez is lehet belőle.
De milyen személyiség, milyen készségek megléte szükséges a sikerélménnyel kecsegtető írásvizsgálódóvá váláshoz?

Kíváncsiság. Embertársaink iránt. Gondolkodásmódjuk, viselkedésük megértésének vágya. Nem árt, ha a pszichológia régóta foglalkoztatja a leendő grafológust. És tanul is ebben a témában.
Segítő hozzáállás. Nem kioktatni, jól megmondani szeretnénk, hanem segíteni a hozzánk fordulónak. Nem tanácsokat osztogatni, hanem jó kérdéseket feltenni, melyre saját válaszokat találhat. 
Magas szintű érzelmi intelligencia.Nagy odafigyelést, és körültekintést igényel egy elemzés elkészítése, és főleg annak tálalása, mert kárt nem okozhatunk. Sokan, már végzett grafológusok emiatt nem mernek szakmájukban dolgozni. Félnek attól, hogy megbántják az eredetileg is problémákkal küzdő embertársukat. 
Analitikus, és holisztikus gondolkodásmód. Az írást globálisan is, és egészen apró részletekbe menően is vizsgáljuk. Szétszedjük, hogy aztán az írásjeleket értelmezve újra összerakhassunk belőlük egy működő egységet. 
Monotónia tűrés, és jó szem, ami nem fárad el, több órás méregetés után sem. 
Fogalmazási készség, mert azt a 4-5-6 oldal szöveget meg kell írni. Nem felsorolást készítünk, hanem egy fogalmazást, egy emberről.
Türelem. Az mindig kell.


2013. november 14., csütörtök

TERÁPIA

A napokban az alábbi cégtáblára lettem figyelmes a belvárosban:

Ez is egy módszer. Erről jut eszembe egy nagyon humoros írás Mérő László tollából:

Buta kérdések
"Időről időre ijesztő számokat olvasok arról, mennyi agysejtet pusztít el egy fél deci tömény szeszes ital. Néha beérik már tízezerrel is, de leggyakrabban az ötvenezres számot láttam. Gyári hibám miatt ilyenkor akaratlanul is elkezdek utánaszámolni. Mondjuk megiszom naponta egy üveg (fél liter) pálinkát, az napi félmillió agysejt. Huhh, sőt hukk. Legyen mondjuk négyszáz nap egy év, nehogy zavarba jöjjek a nagyobb ünnepek alkalmával, jusson olyankorra két üveg is. Az évente kétszázmillió agysejt. Ha ezt ötven éven át csinálom, az tízmilliárd. Mármost egy embernek kb. százmilliárd agysejtje van. Így még ebben a tempóban is legfeljebb az agyam egytizedét tudom elinni. Ha még jobban belegondolok, ilyenkor alighanem a leggyengébb, legfáradtabb agysejtjeim pusztulnak el. A maradék kilencven százalék átlaga tehát sokkal jobbá válik, az erős, okos agysejtek maradnak meg – és milyen sok! Az alkohol ilyen mennyiségben minden bizonnyal javítja a szellemi képességeimet!

Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy úgyis csak az agykapacitásom tíz százalékát használom ki, még rózsásabbá válik a kép. A tíz százalék már a nagyobbacska számok közül való, olvastam már egy, sőt fél százalékot is, de a tíz százalékot nem kisebb tekintélyre hivatkozva, mint Albert Einstein. Ő ugyan fizikus volt, nem neurológus, de nagyon okos ember, ő talán agya húsz százalékát is kihasználta. Ha Einstein akarok lenni, nem kell mást tennem, mint feltornásznom a tíz százalékomat húszra. És erre rengetegen kész recepteket, tanfolyamokat, könyveket is ajánlanak.

Az ötvenezer agysejt elpusztulásával való ijesztgetés csupán butácska alkoholellenes propaganda, de a „tíz százalék elv” komoly üzleti vállalkozások reklámjához tartozik. Ennek már érdemes kicsit alaposabban is utánajárni, s megnézni, honnan veszik ezeket a számokat. Tudományos publikációban egyetlenegyet sikerült megtalálnom, azt, hogy nagyjából százmilliárd agysejtünk van. Ezt úgy becsülték meg, hogy vettek néhány egészen pici (mondjuk egy ezred köbmilliméteres) mintát az agyból, azt jól megnézték mikroszkóppal, és utána kiszámolták, hogy ennek alapján mennyi jut az egész agytérfogatba. Ez a becslés nagyjából hihető, bár a pontossága nem túl nagy, figyelembe véve az agyméretek közötti óriási egyéni különbségeket – például Anatole France agya 1100 gramm volt, Lord Byroné 2200, Einsteiné pedig nagyjából átlagos. Ezzel együtt a százmilliárdos nagyságrend hihetőnek tűnik. Az alkohol által elpusztított agysejtek mennyiségéről semmiféle tudományos forrást nem sikerült találnom. Az agykapacitásról is csak olyanokat, amelyek valójában távolról sem erről szólnak. Az egyik híres kísérletet Karl Lashley amerikai pszichológus még az 1920-as évek elején végezte. Lashley arra volt kíváncsi, hol tárolja az agy a memóriát.

Patkányokkal dolgozott; megtanította nekik, hogyan tudnak kijutni a kísérleti labirintusból, és ezek után agyuk egy részét eltávolította, mindegyiknek másik részét. Az eredmények azt mutatták, hogy minél többet operál ki a patkányok agyából, annál inkább romlik a teljesítményük, de már aránylag kevés agyszövet elvesztése is teljesítménycsökkenést okoz. Ugyanakkor a patkányok akkor is emlékeztek valamennyire a labirintusra, ha agyuk jelentős részét eltávolították, akármelyik részről volt is szó. Ez ellentmond a „tíz százalék elv”-nek. A modern képalkotó eljárásokkal (PET, fMRI) végzett kísérletek pedig még inkább cáfolják, immár közvetlenül az ember esetére is.

Az derült ki, hogy ugyan minden konkrét funkció az agy egy viszonylag kis területéhez kapcsolható, de kisebb-nagyobb gyakorisággal az agy mindegyik területét használjuk, mindegyik mutat időnként valamiféle inger-aktivitást. Sőt, ha az agynak egy olyan része sérül meg, amelyik egy jól meghatározható funkcióhoz köthető (például a félelemhez, a beszédhez, a tüsszentéshez vagy egy ismerős arc érzékeléséhez), akkor ezt a funkciót többékevésbé át tudják venni más agyterületek. Nem az agykapacitás kihasználásán múlik, ki mennyire okos. Az, hogy agyunk hány százalékát használjuk ki, teljesen értelmetlen kérdésnek bizonyult. Itt is beigazolódott az orosz közmondás, miszerint ostoba kérdésre nincs válasz. Az angolszász kultúrában egy másik mondás terjedt el: ostoba kérdésre ostoba választ kapsz. A két mondás szinte önmagában is jelzi a kétfajta kultúrkör különböző hozzáállását a buta kérdésekhez.

Az orosz megközelítés talán kevésbé kedves, de hatásosabb tud lenni. Ha nincs válasz, nincs tovább; ha a kérdező folytatni akarja a beszélgetést, más irányba kell elindulnia, és akkor talán sikerül egy magasabb színvonalra jutnia. Ha válaszolunk a buta kérdésre, még ha egy vicces butaságot is, akkor tovább lehet menni az immár belőtt színvonalon. Ostoba kérdésre minden válasz ostoba."
(Mérő László: Az elvek csapodár természete)