2013. május 14., kedd

Csak rajtunk múlik? 2. rész


A reziliens személyiség  

Itt, és most nem a nagy traumákat, balesetet, vagy erőszakot elszenvedett emberek talpra állásáról elmélkedünk, hanem a naponta adódó apró-cseprő problémák, a párkapcsolati elakadások, az életpálya megvalósítás és különböző válság helyzetek megoldását akadályozó lelki tényezőket szeretnénk körüljárni, előző bejegyzésünkhöz kapcsolódva.
Úgy tűnik, valóban vannak rájuk jellemző tulajdonságai a „jól küzdő” embereknek. Eddig gondolhattuk úgy is, hogy akik nagy szenvedésnyomás hatására sem betegszenek meg, akiken pörgős-stresszes munkájuk nem hagy nyomot, szerencsés alkatok, jó genetikával rendelkeznek.
A „nagy küzdők”-ről én azt gondolom, hogy volt, vagy van valami hátrányuk, melyet be akarnak hozni, vagy valami nagy vágyuk, szenvedélyük, ami hajtja őket, hogy előre jussanak, hogy mindig megtalálják a kiutat a nehéz helyzetekből. Legtöbben gyermekkorukban már kerültek olyan helyzetbe, mellyel nagy nehézségek árán tudtak csak megbirkózni.


A pszichológusok már jó pár évtizede kutatják a sikeres lelki megküzdés hátterét.
A reziliencia rugalmasságot, hajlékonyságot, egyfajta lelki ellenálló képesség kifejlesztését jelenti. A környezeti hatások, öröklött, és pszichológiai adottságok együttesen alakítják. A reziliens személyiség a mindennapi, elkerülhetetlen, valamennyiünket nagy valószínűséggel utolérő akadályokra, váratlan és kellemetlen eseményekre, a helyzethez való gyors alkalmazkodási képességét felhasználva reagál. A rugalmasság a körülmények más nézőpontból való érzékelésére, a probléma újraértelmezésére vonatkozik. Ha szembenézünk a krízis helyzettel, felvállaljuk, hogy most változtatnunk kell, a megoldást keresünk, máris visszaszereztük a kontrollt. Kevésbé látjuk kilátástalannak, megoldhatatlannak problémánkat.
A jó hír az, hogy ez egy fejleszthető képesség, melyet tudatosan, akár önismereti módszerek bevonásával erősíthetünk magunkban. Aki olvassa e sorokat, valószínűleg már nem jár messze ennek megvalósításától, a többiekkel pedig ismertessük meg ezeket a fogalmakat.
Oszd meg, ha ismerőseidnek is hasznos lehet!


Ha bővebben is érdeklődsz 
Ők már megkapták a legfrissebbet.
témáink iránt: Iratkozz fel!

2013. május 13., hétfő

Kiválasztás grafológiával


Az EU-JOBS fiataloknak szóló magazinjában, a Bob Info-ban megjelent cikkünk:

Mi a Grafológia?
A grafológia az írás vizsgálatával képes következtetni az egyén személyiségére és azokra a vonásokra, amelyek a viselkedést határozzák meg. Megállapítható az író személy pszichés közérzete, értelmi képességei, a társas viselkedésének jellegzetességei, az érzelemvilága, és a munkamódja.
A grafológia támogatást nyújthat a pályaorientációban, az életvezetési, partnerkapcsolati és pedagógiai problémák okainak feltárásában, valamint a személyügyben.



Grafológia és a kiválasztás
Ha kézzel írott önéletrajzot kérnek egy álláshirdetésben, sokaknak az jut eszében, hogy biztosan azért kérik, mert grafológus akarja elemezni az írásukat.
Azonban tudnunk kell, hogy a kiválasztás maga egy folyamat, melynek első szűrője nem a személyiségjellemzőket érinti, hanem a képzettséget, szakmaiságot. A grafológus bevonására csak az utolsó fázisban kerül sor, általában az utolsó 3-5 jelentkező összehasonlításánál.

Nem akarom, hogy belém lássanak.
Sokan aggódnak, ha megtudják, hogy grafológus fogja elemezni az írásukat a kiválasztási folyamat során, mivel tartanak attól, hogy a leendő főnökük így bele fog látni érzelmi életükbe, esetleges problémáikba, személyes szférájukba.
Azonban a grafológusok etikai kódexe védi a személyiségi jogokat így a cégek számára készített grafológiai elemzés nem érinti a vizsgált személy érzelmi életét.
Azt is fontos tudni, hogy grafológiai elemzést csak akkor vállalhatnak el a grafológusok, ha az író személy hozzájárulási nyilatkozat formájában beleegyezését adta az írásának elemzéséhez.
Valamint hasznos információ lehet, hogy ha már hozzájárulásodat adtad az elemzésedhez jogod van megkapni a rólad készített elemzést, ezért célszerű még a hozzájárulási nyilatkozat átadásakor jelezni, hogy igényt tartasz elemzésedre.

2013. május 7., kedd

Csak rajtunk múlik!? 1. rész


Előző bejegyzésünkhöz kapcsolódva (Hogyan reagálhatunk a válságra?), tovább gondolva a témát, túl általánosnak érzem az írás üzenetét, bár buzdításnak elmegy.
Mi, önismeret mániások sokszor találjuk szembe magunkat azzal a kifogással, hogy bár az emberek többsége érdekesnek találja a grafológiát, nem hisz abban, hogy általa változhatna valami az életében. Vagy, ha kér is elemzést, röpke egy hét múlva már el is felejtette az abban leírtakat, esetleg pár napig még duzzad a mellkasa a pozitív, lelkesítő mondatokra emlékezve. Miért van az, hogy csak egy szűkebb réteg gondolkozik el néha, hogy milyen érdekes a személyiség, hogy kihasználja-e azokat a képességeit, melyekben tényleg jó? Kevesen elmélkednek olykor, hogy mi lehet az a viselkedésmód, amellyel megnehezítik saját életüket?
Ők aztán, szép lassan tettekre is elszánják magukat, kis lépésekben tanulva magukról, változni kezdenek.

A szabadság lehetősége
Mi az a tényező, ami az egyik emberben megvan, a másikban nincs?
A pszichológusok ezt belső lehetőségnek hívják, melyet az egyén élettapasztalatai, gyermekkori élményei alakítanak. Vannak, akik szerint ez vagy lesz valakinek, vagy nem. Gyakran, az alkoholista szülő példáját említik: mivel a gyermek születésétől kezdve magába szívja a körülötte élők érzéseit, viselkedését, megküzdési módját, egyszóval belőlük épül fel a személyisége, nem lehet más választása, vagy ő is alkoholistává válik, vagy ennek éppen az ellenkezőjét teheti, soha nem nyúl a pohár után. Ebben az esetben sem dönt saját elhatározásból, csak az ellenkezőjét teszi, mint szülei. Sajnos ettől még nem reagál az őt érő hatásokra, stresszre, leküzdendő akadályokra szabadon, saját megoldási móddal felfegyverkezve, mert ennek nincs meg a belső lehetősége.
(Kicsit árnyalja a képet, ha az egyik szülő viszonylag ép lelkű).
Ezzel szemben én azt gondolom, hogy a gyermek, miközben felnő, megismeri a körülötte élő embereket, olvas, tanul, információkat gyűjt, más példákat lát, és levonja a következtetéseket, saját szüleire és életükre vonatkozóan. Tudatosan dönthet arról, hogy Ő más utat keres. Ma már sokféle segítséget is kaphat ehhez. Én nem írnám le azokat az embereket, akik valamilyen hátránnyal indultak. Sokszor éppen a hátrányos helyzet sarkalja hatalmas teljesítményekre az embereket. Véleményem szerint inkább a tudatlanság, (nem tanulatlanság) az önmagunkkal való törődés hiánya, és az érzelmi intelligencia alacsony foka az oka annak, hogy benne maradunk kilátástalan helyzetekben. Aki azt gondolja, hogy mindent tud az életről, aki nem nyitott az információkra (és itt nem a Tesco legújabb ajánlataira, vagy vicces FB hozzászólásokra gondolok), akiben nincs már tudásvágy, az nem adja meg magának a belső lehetőséget, még ha a külsők adottak is lennének.
Vajon vannak olyan tulajdonságok, személyiségjegyek melyek befolyásolják, hogy milyen mértékben vagyunk képesek a változtatásra, a tudatos életvezetésre? Gondolok itt például az önbizalomra, magabiztosságra, kíváncsiságra. Milyen a fejlődni képes személy?



2013. április 10., szerda

Hogyan reagálhatunk a válságra?

Válság, válni, választani, változni

Válságban

Az utóbbi években, szinte minden családi, baráti, vagy munkahelyi beszélgetésben előforduló szavunk a válság. Valamilyen módon mindannyiunkat utolér, megijeszt, már a gyerekek is ismerik a jelentését. Várjuk, hogy elmúljon, vége legyen, és akkor minden folytatódhat tovább, a megszokott kerékvágásban.

De mi lenne, ha elgondolkoznánk egy kicsit azon, hogy mi az értelme a válságnak saját életünkben, vagy társadalmi szinten?

Az értelmező szótár szerint: „Eredet [válság < vál(ik) + -ság (főnévképző)]  Bizonytalan állapot, amiből a kialakult helyzet jóra is, rosszra is fordulhat. Ez „pengeélen táncolás”, amikor a megszokott működés nem lehetséges, és egy veszélyes helyzet áll fenn.
1.  Nehéz időszak, amikor nagy veszély, nehézség vagy aggodalom van a jövőt illetően.
2. Átvitt értelemben: Sorsforduló időszak; egy személy, közösség életében, tevékenységében egy súlyos helyzet, esemény, fordulat, amellyel hosszabb-rövidebb időre eldől a személy, közösség sorsa.
3. Biológia, lélektan: Nagyobb zökkenő, stresszes élethelyzet, zavar egy életfolyamatban, fejlődésben, amely az egészséges életműködést is megzavarhatja.”

Számomra minden definícióban felismerhető a tarthatatlan állapot megléte. Valamiért, valahogyan olyan helyzet alakult ki, mely ránk nézve veszélyes. Akkor mondjuk ki, hogy válságban a házasságom, a vállalkozásom, a gazdaság, amikor már képtelenek vagyunk fenntartani a jelenlegi állapotot, érezzük, nincs tovább.

Többféle reakció következhet ezután. Az optimisták reménykednek, majdcsak elmúlik, hiszen mindig volt valahogy. A szőnyeg alá söprő típusok megpróbálják elkábítani magukat alkohollal, vagy betegek lesznek.(Szomatizációnak nevezzük, amikor a kezeletlen lelki problémákhoz már testi tünetek is társulnak).

Ugyanakkor vannak, akik rájönnek, hogy cselekedniük kell. Rádöbbennek, hogy azért kerültek válságba, mert a korábbi körülmények megváltoztak, így nekik is változniuk, változtatniuk kell. Felismerik, hogy valamit hosszú időn keresztül rosszul csináltak, vagy csak nem kellő tudatossággal, megszokásból. Talán útközben szem elől tévesztették a célt, vagy belefásultak napi küzdelmeikbe. Kiüresedtek, féltek szembenézni a fölöttük egyre magasabbra tornyosuló problémáikkal.

Tanulom magam
Történhetnek velünk tragédiák, különböző traumák, melyekkel szembe kell néznünk, fel kell dolgoznunk, hogy tovább élhessük az életünket. De bármilyen természetű válságba is kerültünk, nekünk kell cselekednünk.
Amikor eljutunk erre a felismerésre, előfordulhat, hogy már nem is tudjuk, kik vagyunk, mit kellene tennünk, hogyan tovább? Lehet, hogy kilátástalannak látjuk a helyzetünket, és nincs stratégiánk, nem találjuk a megoldást. Talán már arra sem emlékszünk , mikor kezdődtek a problémák.

Az önismeret fejlesztése sokat segíthet saját magunk, és a többi ember megértésében.
Viselkedésünk, reakcióink okainak megértésével, közelebb kerülhetünk a „miértek”-hez. A válság szükségszerűen változáshoz vezet. Az a nagy kérdés, hogy felismerjük-e ezt, és elköteleződünk-e mellette, hogy tudatosan részt vehessünk ebben a változási folyamatban?
Minden nehéz helyzetből tanulhatunk valamit magunkról, ha sikerült megoldanunk, nő az önbizalmunk, eddig számunkra is rejtett képességeinkre bukkanhatunk, bölcsebbek, tapasztaltabbak leszünk. Önmagunk feltérképezése, nehéz és fáradságos munka, de nem kell egyedül átvészelni ezt az időszakot. Biztos vannak körülöttünk barátok, családtagok, akikben megbízunk, akik támogathatnak bennünket. Szükségünk lehet olyasvalakire is, aki objektívan, kívülállóként tekinthet a problémánkra.

Ne féljünk szakemberhez fordulni, hiszen segítségével gyorsabb és könnyebb lehet ez a változás.  


2013. március 30., szombat

A harag mögött mindig fájdalom áll - I. rész

Mindnyájan dühösek leszünk olykor, de a harag kinyilvánítása többnyire több problémát generál, mint amennyit megold. Mégsem szabad elfojtani, fontos, hogy felismerjük a mögötte meghúzódó frusztrációt, félelmet és fájdalmat, és megtanuljuk elengedni, hogy végül az empátiának és a megértésnek adhassa át a helyét. Ehhez nyújt hathatós segítséget - terapeuták ás laikusok számára egyaránt - Riekje Boswijk-Hummel könyve: Harag - Felismerni, megérteni, elengedni.
Az alábbiakban ennek a könyvnek a gondolatait foglaljuk össze több részletben.

Ráhangolódásképpen nézzetek bele a Hulk című filmbe. Érzitek, hogy mit érez Hulk? Érzitek a tehetetlenségét? Éreztetek már ilyen őrjöngő dühöt?

 

A harag mindig pusztító magunkra vagy környezetünkre nézve


I. Harag mögött mindig fájdalom áll

Ahhoz,  hogy még jobban rá tudjunk hangolódni erre a témára játsszatok velünk egy kicsit és képzeljétek el az alábbi kis szituációt.

Fürdés a tavacskában
Képzeld el, hogy az egész napos kemény munka után hazaérkezel és nagyon meleg van. Kimerült vagy, izzadtnak érzed magad, ezért elhatározod, hogy elmész a házad közelében levő tavacskához, ahol rendszeresen szoktál úszni és fürdesz egyet. Összeszeded a holmidat és már el is indulsz. Az úton sétálva már alig várod, hogy lehűtsd magad a tiszta tóban, majd kikapcsolódásképpen feküdj egy kicsit a fűben. Az út, ami a tóhoz vezet kacskaringós és amikor elhagyod az utolsó kanyart is egyszerre az utadat állja egy óriási kerítés, rajta tábla: „Tilos az átjárás.”
Mi játszódik most le benned? Mi fut át a fejeden? Milyen érzéseket kelt a testedben?

Mi a harag?
A harag megértéséhez fontos látni, hogy mi is történik pontosan: várakozással tekintettél a tavacska felé, szerettél volna fürdeni, ez volt a célod. Szeretted volna elérni a célod, de aztán történik valami sokkoló, egy akadályba ütközöl, ami meggátol célod elérésében.
Hirtelen egyfajta rövidzárlatot élsz át, mely olyan érzés, mint a rémület. A rémülettől lebénulsz, a szervezeted különböző stresszhormonokat termel, egy pillanatra nem tudod, mit kellene tenned, frusztrációt és stresszt élsz át. A benned munkálkodó stresszhormonok arra sarkallnak, hogy menekülj, vagy küzdj meg az akadállyal. A frusztráció azáltal válik haraggá, hogy az akadály felé fordítod.
Haragosak leszünk tehát, ha valami megakadályoz bennünket célunk elérésében.


Mi lehet a cél?
A cél mindig valamilyen távolságra helyezkedik el tőlünk, térben vagy időben.
Kialakulhat azonban harag akkor is, ha nem célokról, hanem birtoklásról van szó. Például dühbe gurulsz, ha ellopják a kerékpárodat, megrongálják a kocsidat, vagyis kárt okoznak neked. A tulajdonod nincs tőled semmilyen távolságra, azonban a tulajdonunkkal azonosítjuk magunkat, ha tulajdonunkat megkárosítják az olyan, mintha bennünket sértenének meg, szervezetünk ettől szintén megtelik stresszhormonokkal. Tehát célunk lehet tulajdonunk sértetlenül való megtartása.
Milyen tulajdonunk van?
Vagyonunkon túl absztrakt tulajdonaink is vannak, mint: imázs, hírnév, tekintély, megbecsülés és hasonlók. Ezeket is képesek bizonyos akadályok tőlünk ellopni vagy megsérteni.
Fontos tulajdonunk a mentális tulajdonok, melyek eszmékben, elvárásokban, meggyőződésekben öltenek formát. Elvárhatod például, hogy partnered mindig hűséges legyen hozzád, az emberek őszinték legyenek, lehet valamilyen felfogásod a környezetvédelemről.
Mindenki rendelkezik valamilyen életfelfogással, hitbéli spirituális vagy politikai meggyőződéssel, mellyel szintén azonosulunk. Ha valaki más nézetet képvisel mint mi, és megpróbál minket a saját felfogásáról meggyőzni, azt könnyen támadásnak véljük és már jönnek is a stresszhormonok, frusztráció, harag.



A harag mögötti fájdalom
Azok az emberek, akik dühödten támadnak rá egy akadályra, általában nagyon félelmetesnek tűnnek, ugyanakkor fontos tudni, hogy a félelem a mozgatórugójuk: félnek a fájdalomtól, mely akkor következik be, ha nem érik el céljukat, és fel kell azt adniuk. A dühödten támadó emberek megkísérlik elhárítani az akadályt, hogy elkerülhessék a fenyegető fájdalmat.
Minden esetben igaz, hogy senki sem érzi a saját fájdalmát, amíg mérges. Hogy a fájdalmat már elszenvedte (tulajdonának elvesztése vagy megrongálása által) vagy csak fél a jövőbeni fájdalom lehetőségétől, az jelen esetben mindegy: aki mérges, nem érzi saját fájdalmát.
Ezek alapján a harag definíciója a következőképp hangozhatna:
A harag a fájdalomból vagy a fájdalomtól való félelemből születik, és valamilyen akadály ellen irányul azzal a céllal, hogy az akadályt leküzdje,és ezzel a fájdalmat meg nem történtté tegye, illetve megelőzze.
Tömörebben: a harag menekülés a fájdalom elől
vagy: a harag a fájdalom(tól való félelem)

Következő cikkünkben arról lesz szó, hogy miként pusztít bennünket, vagy környezetünket a haragunk, és milyen módszerekkel lehet megfékezni ezt a pusztítást.


2013. március 26., kedd

Felismered a bal és jobb kéz közötti különbséget?

Játssz velünk! :)
Tegnapi cikkünkben a bal és jobbkezesség, illetve az agyféltekei dominanciáról volt szó. Ma kikapcsolódni hívunk Benneteket!
Felismeritek melyik a bal és a jobb kéz? :)
Játék

2013. március 25., hétfő

Tudd meg, melyik a domináns agyféltekéd!


A történelem során sokakat foglalkoztatott az agy fejlődése és a domináns kéz kialakulásának körülményei. Arra viszont még ma sem kaptunk választ, hogy milyen folyamatok befolyásolják a jobb, illetve bal kéz dominanciájának kialakulását.

Ha feltesszük valakinek a kérdést, jobb vagy balkezes-e, akkor az illető gondolkodás nélkül rávágja a választ, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy melyik a gyakrabban használt, vagyis a domináns keze. Ezt legtöbben azzal azonosítják, hogy melyik kezükkel írnak. De felmerül-e bárkiben a kérdés, hogy vajon lehet-e valaki látens (rejtett) balkezes akkor is, ha jobb kézzel ír. Valószínűleg nem. Éppen ezért szeretném tisztázni a kezesség fogalmát.

Az agy fejlődése során mindenkinél kialakul, hogy melyik agyféltekéje lesz a domináns (laterális dominancia). Az agyféltekék idegpályái kereszt irányban vezérlik a test bal és jobb oldalát, így a bal agyfélteke felelős a jobb kéz, a jobb agyfélteke pedig a bal kéz irányításáért (ez a szemek, lábak esetében is igaz). Ez a dominancia azonban nem kizárólagos, ez csak azt jelenti, hogy a tevékenységek vezérlésében a domináns agyfélteke nagyobb arányban vesz részt. Így például akinek a bal agyféltekéje domináns az általában a jobb kezét használja a tevékenységek során, de vannak olyan tevékenységek, amit bal kézzel végez. Ennek a dominanciának az aránya a tevékenységek vezérlésében lehet pl.: 20-80% vagy 30-70% is.

Próbáljátok ki az alábbi tesztet, mellyel megállapítható a laterális dominancia és annak mértéke. Jegyezzétek fel, melyik kézzel végzitek el az alábbi műveleteket vagy fogjátok a tárgyat:
- írás
- rajzolás
- dobás
- olló
- fogkefe
- kés -villa nélkül
- kanál
- seprű -melyik kezed van felül?
- gyufa meggyújtása -melyik kezedben tartod a gyufaszálat?
- doboz kinyitása - melyik kezeddel fogod meg a tetőt?

A fokozatok a következők: teljesen jobb (csak jobb kéz használata 10/10), enyhén jobb,  kétkezes (egyenlő arány), enyhén bal és teljesen balkezes (csak bal kéz használata 10/10).

A kézdominancia kialakulásának kezdete már másfél, kétéves korban megfigyelhető, ténylegesen azonban csak 8 éves korra alakul ki, hogy a tevékenységek során melyik kezet részesíti előnyben a gyermek. Több kutatás is folyt annak érdekében, hogy kiderítsék, mitől lesz valaki balkezes. Az egyik ilyen lehetséges magyarázat az öröklődés. A szülők kezességének vizsgálata során bebizonyosodott, hogy nagyobb százalékban lesz a gyermek is balkezes abban az esetben, ha mindkét szülő balkezes. Egy másik vizsgálat szerint a tesztoszteron mértéke befolyásolja az agyi folyamatok fejlődését. Ha több a szervezetben a tesztoszteron, a jobb félteke gyorsabban fejlődik, mint a bal, ezért lehetséges a bal kéz dominanciájának kialakulása.

A hiedelmek (sátáni eredetűnek tartották, boszorkányságként kezelték, ha valaki a bal kezét használta) és a szokások erejét bizonyította, hogy sok szülő és tanár szoktatta át -akár erőszakos módszerekkel- is a gyerekeket a balkezes írásról a jobbkezesre.
Sokan nem tudják, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyobb százalékban fordultak elő tanulási nehézségek, diszlexia, diszgráfia, dadogás (stb.) azon gyermekek körében, akiket átszoktattak a jobbkezességre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy NE akarjunk változtatni azon, hogy a gyermek balkezes. Ezek a problémák azon gyermekeknél is igazak lehetnek, akiknél nem alakul ki egyértelmű laterális dominancia (Ambidexterek/kétkezesek az olyan emberek, aki mindkét kezüket képesek ugyanolyan ügyesen használni.).

Mondani szokás, hogy a bal a "suta" kezünk, ezért van, aki azt hiheti, hogy a balkezesség bizonyos hátrányokkal (pl. a mozgással kapcsolatos képességekben) jár. A kutatások viszont azt bizonyítják, hogy ez korántsem igaz. A balkezesség előnye, hogy a domináns kéz ügyességét és térorientációs tulajdonságait ugyanaz a félteke irányítja (jobb). Tehát képesek a nagyon gyors, pontos reagálásra, kiváló térérzékelésre. Ez rendkívül jól jöhet pl a teniszt, kosárlabdát vagy vívást űzők körében, hiszen mind megköveteli a gyors reflexeket és a jó térérzékelést.

Balkezes sportolók: Elek Ilona (vívás), Gulyás Péter (kézilabda), Szeles Mónika (tenisz), John McEnroe (amerikai teniszező), Papp László (ökölvívás), Martina Navratilova (amerikai teniszező)

A grafológusok számára elengedhetetlen információ, hogy a vizsgált személy a jobb vagy a bal kezével ír-e, ugyanis a két kéz írásának azonos jegyei különböző módon értékelhetőek. Így például másképp vizsgáljuk a szögek jelenlétét, az ékezetek elhelyezkedését, a hurkok alakját jobb-, illetve balkezes írásoknál. 

Egy kis érdekesség:


Milyen irányba forog a táncosnő? Meg tudod fordítani az irányát? Ha az óramutató járásával megegyező irányban forog, az agyad jobb oldalát használod éppen, ha azzal ellentétesen, a bal agyféltekét. Abban az esetben, ha a két félteke között jó az átjárhatóság, akkor képes vagy megfordítani a nő forgás irányát.

Mivel a két félteke különböző funkciókért felelős, így a dominánsabb agyféltekénkhez tartozó funkciók nagyobb mértékben vannak jelen az emberben, mint a másik oldal funkciói. Ha a bal félteke az irányító, akkor a személy inkább logikus gondolkodású, intellektuális, racionális. Ha a jobb oldal, akkor pedig ösztönös, kreatív, szubjektív lesz az ember.

A bal és a jobb agyféltekéink az alábbi funkciókért felelősek:
Bal félteke: Beszélt nyelv használata; Logikus, analitikus; Algebrikus; Intellektuális; Konvergens; Következtető; Racionális; Absztrakt gondolkodás; Realisztikus, objektív, humorérzék nincs; Irányított; Időérzék.  

Jobb félteke: Néma, látó; Egyidejű, analóg; Holisztikus; Geometrikus; Ösztönös; Divergens; Képzelőerő-kreativitás; „Irracionális”; Tárgycentrikus; Szubjektív, humorérzék; Szabad; Időtlen.